2016. október 6., 18:15

TEDxDebrecen meghívó

Lehet, hogy már a cím is meglepett, hiszen tavaly a TEDxNagyerdőn vehettél részt, idén pedig a TEDxDebrecenre kapsz meghívót. A két program ugyanaz, sőt, még bővebb is - erről írok most neked.

TEDxNagyerdő → TEDxDebrecen

Ha követsz minket a facebookon, akkor láthattad a névváltozást nem is olyan régen. Ez annak az 5 éves munkának az eredménye, amelyet szervezőként beleteszünk, de különösképpen Katonáné dr. Kovács Juditnak köszönhető, aki be tudta bizonyítani a TED globál szervezőinek, hogy van értéke a debreceni programsorozatnak. Ezért meghívták egy TED Global eseményre - és ezzel megnyertük a nevünket. Ugyanis csak azok szervezhetnek TEDx eseményt a saját városuk nevével, akik már részt vettek globális programon. Így mára büszkén vettük fel a TEDxDebrecen nevet, és az ezzel járó lehetőségeket is (például több mint 100 főt láthatunk vendégül a programokon!).

Program, előadók

Ha lehet még fokozni a tavalyi programsort, akkor azt idén megpróbáljuk! Az előadók köre nagyon széles (óvónéni, gasztrocoach, közlekedésmérnök, irodalom-zene kutató, szervezetfejlesztő, multisból lett social startupper stb.). Idén is lesz külföldi előadónk, tartva ezt a jó szokásunkat 2012-től kezdve, hogy egy előadónk angolul szólal meg Debrecenben. Valamint különlegességként idén a szavaival fog elvarázsolni bennünket Strenner Szilárd, aki tavaly (és előtte is) a színpad szélén rajzolta meg az előadásokat.

Előadóink részletes bemutatkozását itt találod.

Részvétel, ajándékok

Már az utolsó napokban vagyunk, bő egy hét, és itt is a rendezvény. Maradtunk a Vojtina bábszínházban, mert szeretjük a teret és a hangulatot, amit adott nekünk. A részvételi díjat megemeltük egy kicsit (3000 Ft-ról 5000 Ft-ra), cserébe most biztosítunk nektek a szünetben étkezést és frissítőt. Ha pedig támogatnál bennünket a Támogatói jegy vásárlásával (itt is köszönjük annak a pár főnek, akik évek óta kitartóan ezt teszik), akkor egy TEDxDebrecen feliratú pólóval ajándékozunk meg.

Jelentkezni itt tudsz az eseményre.

Ami változatlanul TEDx és debreceni

Széles mosollyal fogunk fogadni a bejáratnál, lesz névre szóló nyakbaakasztód. Le tudod tenni a kabátodat a ruhatárba, és az előtérben számos izgalmas lehetőségről tájékozódhatsz. Két szünetünk lesz a programok között, és idén a technikán ismét javítottunk. Most a jelentkezésnél külön kérjük, hogy adj meg beszédtémákat, amiről szívesen társalognál a résztvevőkkel. A közeg annyira pozitív, erős, inspiráló, szeretetteljes és debreceni, hogy érdemes ismeretlenül is ráköszönnöd a melletted állóra, ki ő és mi hívta be. Arra is változatlanul biztatunk, hogy a szünetek alatt váltogasd a helyed, ezzel szerezve minél több új ismerőst, barátot.

Reméljük idén is sikerül felkelteni az érdeklődésedet, és örömödre szolgál majd a debreceni TED esemény.

Szeretettel és inspiráló előadásokkal várunk jövő hét szombaton!

A TEDxDebrecen szervezői csapata nevében,

Rab Máté

Legfrissebb hírek

Blog

Eseménynaptár

Nincs közelgő esemény.

A TEDx programról

In the spirit of ideas worth spreading, TED has created a program called TEDx. TEDx is a program of local, self-organized events that bring people together to share a TED-like experience. Our event is called TEDxNagyerdő, where x = independently organized TED event. At our TEDxNagyerdő event, TEDTalks video and live speakers will combine to spark deep discussion and connection in a small group. The TED Conference provides general guidance for the TEDx program, but individual TEDx events, including ours, are self-organized.

Facebook

Agyvihar

Kapcsolat

E-mail:info@hvtk.hu

Belépés

Elfelejtett jelszó