2015. október 22., 08:07

TEDxNagyerdő 2015 - Élménybeszámoló Rab Máté tollából

Fotó – TEDxNagyerdő 2015 - Élménybeszámoló Rab Máté tollából

2012 óta vagyok résztvevője a TEDxNagyerdő rendezvényeinek. Több szerepben is kipróbáltam magam: résztvevő, szervező, előadó. Az idei volt a leg-leg-leg rendezvény, ehhez vita sem fér. Ha lemaradtál volna, impulzusaimat összegyűjtöttem egy csokorba. Mindenkinek mást ad egy TEDx konferencia, az enyémet fogadd szeretettel.

Fokozódó hangulat

Egy szokásos konferencia hangulata akkor veszi kezdetét, amikor már bent ülsz az első előadáson. A TEDxNagyerdő esetében ez sokkal korábban elkezdődik - egy hónappal előtte ment a netes ráhangolódás, a konferencia hetében pedig az izgalmas készülődés. Már a regisztráció más, mint a többi: mosolygó emberek, vidám beszélgetések, aktív sarkok az előtér minden szegletében. Egyszerűen felfokozott állapotba kerülsz, mire megkezdődik a program. És ez az érzés nem ült le, sőt, még tudott tovább emelkedni, néhol szárnyalni vagy kitörni. Örök emlék marad.

Első felvonás - múlt

Hagyomány, értékteremtés, tanítás.

Both Tibor számomra legerősebb üzenete, hogy a spájzolás kultúráját őrizzük meg. Tegyünk félre dolgokat, amelyek később fontosak és/vagy hasznosak lesznek számunkra. Mert szerinte “Erre a világra nem lakni, hanem élni jöttünk.”

Kocsis Zsuzsa a születés bölcsességéről tartott szókimondó előadást. Milyen jól tette! Megtanultuk, hogy mi a különbség a szülésVezetés (ők mondják meg mit tegyél) és a szülésKísérés (te diktálod a tempót) között.

Daróczi Zoltán szerint a természeti erőkkel közösen dolgozunk, és éppen annak adunk belőle, akinek szüksége van rá. Régóta körülvesz bennünket a vízkultúra, a gyógynövénykultúra és a masszázskultúra. A betegségeket két okra vezette vissza: tudatlanság és lustaság.

Mónus József egy harcos, választott neve a Farkas őszintén leírja jellemét. Elképesztő erejű multimédiás előadásában a harcra szólított fel mindenkit. Győzni csak elsőként lehet.

Második felvonás - jelen

Személyes tapasztalatok, őszinte tanácsok az azonnali változtatáshoz.

Hornyák Éva coach üzenete számomra az volt, hogy merd szeretni önmagad. Éld meg a nőiességed, leld meg az életfeladatod.

Zajdó Csaba Töltődj fel előadása a 2009-es évének totális kiégéséből táplálkozott. Sikerének három titka: (1) A pihenés legyen a top prioritásod. (2) Viszont nem szabad túlzásba vinned a pihenést. (3) Rendszeresen meg kell törnöd a ritmusodat: hetente a hétvégével, havonta valami újdonsággal, évente egy változással, 5-7 évente pedig egy hosszabb kikapcsolódással.

Tóth László inspirálóan és viccesen komoly üzenete az előadása címéből adódott: egyedül nem megy. Merd követni az álmaidat.

Roni Porat volt idén az angol nyelvű előadónk. Karmesterként bátorított arra, hogy legyél a saját életed vezénylője, így lehetsz hatással mások életére is. Minden eseményt egy reakciónk követ. Viszont az esemény és akció között van egy választási lehetőségünk. Merjünk változtatni.

Tóth Péter mangalica tenyésztőként az ehető nemzeti kincsünkről beszélt. A mangalica egy “élő fosszília”, hiszen az elmúlt párszáz évben semmit nem változott. 40 éves korára nem tudott nyugdíjba menni, cserébe kétszer is megmentette a fajtát és az iparágat.

Harmadik felvonás - jövő

A világunkat formálják éppen a szemünk előtt.

Ábrahám László szerint a legegyszerűbb hétköznapi szakmákban is ott van az innováció. Csak annyit kér, hogy hétfőn se kapcsoljuk ki az agyunkat a munkába érve.

Bartha Tünde doktornő a méhnyakrák szűrésére hívta fel a figyelmet - egy olyan betegségre, amely 100%-ban megelőzhető két egyszerű szűréssel, sőt már oltás is kérhető ellene. Ebben ma már nem hallhat meg nő.

L. Ritók Nóra szerint az integráció nem a tanultakon múlik. Viszont a tanulatlan cigány nincs hozzászokva, hogy valaki egyáltalán megkérdezni hogy van. Kell a közösségen belülről is egy kulcsember, akit ő Balogh Jenőné Móni személyében talált meg. Együtt integrálódnak.

Szabó György Gismo szerint mindenki hős. Tegyél azért, hogy a világ jobb hely legyen!

Végül pedig a Góbé zenekar varázsolt el bennünket, és repítette a hangulatot a tetőfokára. Hallgasd meg tolmácsolásukban Kodály Zoltán üzenetét!

Rab Máté

Legfrissebb hírek

Blog

Eseménynaptár

Nincs közelgő esemény.

A TEDx programról

In the spirit of ideas worth spreading, TED has created a program called TEDx. TEDx is a program of local, self-organized events that bring people together to share a TED-like experience. Our event is called TEDxNagyerdő, where x = independently organized TED event. At our TEDxNagyerdő event, TEDTalks video and live speakers will combine to spark deep discussion and connection in a small group. The TED Conference provides general guidance for the TEDx program, but individual TEDx events, including ours, are self-organized.

Facebook

Agyvihar

Kapcsolat

E-mail:info@hvtk.hu

Belépés

Elfelejtett jelszó