TEDxDebrecen

A TEDxDebrecen egy TED-licenszen alapuló, de önálló szervezésben megvalósuló, TED-szellemiségű esemény, melyre először 2012. október 19-én került sor Debrecenben TEDxNagyerdő néven ("Térképünk közepe Debrecen" címmel).

Magyarországon először Budapesten került sor TEDx rendezésére TEDxDanubia néven, majd szintén Budapesten elindult a TEDx fiatalokat megszólító kezdeményezése, a TEDxYouth@Budapest. Szeretnénk, ha Debrecen is bekapcsolódna a TED által elindított "vérkeringésbe".

A TEDxDebrecen, kapcsolódva a TED és a TEDx rendezvényekhez, szeretné megváltoztatni a világot, Magyarországot, de elsősorban közvetlen környezetünket, régiónkat. Szeretnénk, ha a pozitív és alkotó gondolkodás az életünk része lenne, hogy ezáltal értékesebbé tudjuk tenni életünket és embertársaink életét. Hiszünk abban, hogy "a legjobb előadók nagylelkű adakozók, akik segítenek az embereknek, hogy megváltoztassanak valamit". Meg szeretnénk mutatni, hogy sok ilyen ember él köztünk, legyünk büszkék rájuk és figyeljünk a hívó szóra.

A TEDxNagyerdő rendezvényei

2012-10-19Térképünk közepe Debrecen
2013-10-18TEDd, amit xeretsz!
2014-10-18ÉRT-ÉK-TÉR
2015-10-17ÉleTED minősége

Legfrissebb hírek

Blog

Eseménynaptár

Nincs közelgő esemény.

A TEDx programról

In the spirit of ideas worth spreading, TED has created a program called TEDx. TEDx is a program of local, self-organized events that bring people together to share a TED-like experience. Our event is called TEDxNagyerdő, where x = independently organized TED event. At our TEDxNagyerdő event, TEDTalks video and live speakers will combine to spark deep discussion and connection in a small group. The TED Conference provides general guidance for the TEDx program, but individual TEDx events, including ours, are self-organized.

Facebook

Agyvihar

Kapcsolat

E-mail:info@hvtk.hu

Belépés

Elfelejtett jelszó